Már csaknem 200 hódot telepített vissza hazánkba a WWF

Fotó: Sarkadi Péter Azonosító chipet ültettek az állatokba

Fotó: Sarkadi Péter A kiengedés pillanata

A WWF Magyarország hód-visszatelepítési programja idén is folytatódik: a Közép-Tisza térségébe 26 eurázsiai hód (Castor fiber) érkezett Németországból. A családokban és párokban érkezett állatokat 7 helyszínen engedte szabadon a természetvédelmi szervezet. A sajtó nyilvánossága előtt egy hódpár indult új lakóhelye felé Poroszló mellett, a Tisza-tónál. Az előző években hazánkba hozott mintegy 200 egyed már otthonosan berendezkedett és szaporodni kezdtek. A hódtelepítések az OBI anyagi támogatásával valósulhatnak meg.

Amíg az utolsó hódot is el nem pusztították, azaz 1854-ig, gyakorta találkozhattak a korabeli természetjárók az ártéri erdőkben Európa legnagyobb rágcsálójának rágásnyomaival. Túlzott mértékű vadászata és élőhelye megfogyatkozása miatt több mint egy évszázadra eltűnt hazánk élővilágából. Vadászták prémjéért, pézsmájáért, húsáért, utóbbi böjt idején is fogyasztható volt, mivel tévesen halnak minősítették. Egykori jelenlétüket földrajzi nevek is őrzik, mint Hódos Tó, Nagy-hódos vagy Hódmezővásárhely.

A visszatelepítési program indulása, 1996-óta a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, a Felső-Tisza és a Közép-Tisza vidékén (EU természetvédelmi LIFE projekt mintaterületein) és Gemencen talált otthonra már csaknem 200 Németországból származó hód. Kiengedés előtt az állatokba egy apró chipet ültetnek a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai, így a későbbiekben, ha elhullott állatot találnak vagy befognak egyet, azonosítható lesz, a WWF telepítéséből származik-e, illetve pontosan hol és mikor engedték szabadon.

"A telepítés helyszíneit az illetékes nemzeti park szakembereivel határozzuk meg. Megvizsgáljuk, hol találnak elegendő táplálékot, megfelelően magas partfalat kotorék készítéséhez. Fontos szempont a vízmélység és a vízszintingadozás is, hiszen a hódvár bejáratának mindig a víz alatt kell maradnia." - nyilatkozta Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója.

A WWF Magyarország a visszatelepített hódok mozgását szakértők bevonásával folyamatosan nyomon követi és az összegyűjtött adatokat értékeli. Jelenleg körülbelül 500 hód él hazánkban, de ez a létszám nemcsak a hazai telepítéseknek köszönhető, hanem annak is, hogy a környező országokba párhuzamosan telepített állatok egy része átvándorolt hozzánk.

A WWF Magyarország minden évben ún. hódérmével jutalmaz egy olyan személyt, aki sokat tett hazánkban ezért a fajért. Idén Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója kapja, aki nem csak lelkesen segítette az idei telepítést, de érdemeket szerzett már más fajok visszatelepítése terén is.

A hód-visszatelepítési program kizárólagos támogatója a hódemblémával fémjelzett OBI. A WWF és az OBI együttműködése során a természetvédelmi szervezet nemcsak az állatokkal gazdagítja a Tisza menti árterek élővilágát, hanem úgynevezett „hódórák” keretében a hódok életmódjával és a természetben betöltött szerepével is megismerteti az általános iskolás diákokat.

A telepítések helyszínén információs táblák mutatják be a fajt és jelentőségét. Mától a Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvényen és a tiszaroffi kompnál is található egy-egy ilyen tájékoztató tábla.

Mit kell tudni a hódról?

Az eurázsiai hód (Castor fiber) valaha egész földrészünk folyó menti ligeterdeit benépesítette, ám a kíméletlen vadászat és élőhelyeinek megfogyatkozása miatt Európa legnagyobb részéről kipusztult. Mindössze néhány kisebb, elszigetelt, egymástól távol eső állomány maradt fenn. Magyarországon a XIX. század közepén figyelték meg az utolsó példányokat, azután több mint egy évszázadra eltűnt hazánk faunájából. A hód legfőbb jellegzetessége a hatalmas fák kidöntésére is alkalmas narancssárga metszőfoga. Másik egyedülálló különlegessége lapos, pikkelyes farka, melyet úszáskor kormánylapátként használ, illetve ha megtámadják, ellenségei elriasztása céljából nagyokat csap vele a vízre. A szárazföldön esetlenül mozog, a vizet csak rövid időre és kis távolságra hagyja el. Éjszakai állat, így ritkán kerül szem elé, jelenlétéről főleg nyomai árulkodnak. A hód környezetét kisebb-nagyobb gátak építésével tudatosan alakítja, hogy a megemelt vízszint révén észrevétlen maradjon a ragadozók elől. A gátépítés főként az eurázsiai hód észak-amerikai rokonára, a kanadai hódra jellemző. Az eurázsiai hód ritkán épít várat, általában a magas partfalba üregeket ás, és azokat használja lakhelyül. A kotorék vagy hódvár bejárata a víz alatt nyílik. A nőstény egy, esetleg két kölyköt hoz világra, melyek két évig a családban maradnak. A hód rágcsáló, a nyári hónapokban elsősorban lágyszárú növényeket fogyaszt, így semmi alapja sincs annak a hiedelemnek, hogy pusztítja a halállományt. Télire víz alatti készleteket gyűjt kotoréka bejáratánál.